„Menjen a színházba és nézze meg Deburaut!”

„Az 1840. év egy novemberi estéjén feketébe öltözött sovány férfi kopogtatott Ricord doktor ajtaján. Az orvos fürkészve nézett végig az érdekes látogatón, magas homlokán, sápadt arcán és keskeny ajkán.

    
• Beteg, uram?
    
• Igen, doktor. Azt hiszem, halálosan.
    
• Mi baja?
    
• Szomorú vagyok, kedvetlen. Szenvedek, és nem tudom, miért. Beteg vagyok, fáj a szívem. Félek az emberektől, félek önmagamtól. Nem tudok aludni.
    
• Ez nem halálos baj. Van orvosság az ön számára.
    
• Mi legyen az?
    
• Olyan orvosság, amely mindebből kigyógyítja. Menjen a színházba és nézze meg Deburaut!

A sápadt férfi meghajolt, és szomorúan mondta:

    
• Én vagyok Deburau, doktor.” *

Sokan ismerjük ezt az anekdotát, kevesen tudjuk, hogy František Kožík: Jó reggelt, Párizs! (1939., 1948., 1954.) című regényének prológusa. Az irodalmi mű Jean-Gaspard Deburau, a Funambules Színház 19. századi pantomimesének életéről szól, s alapja Marcel Carné 1945-ös, magyarul Szerelmek városának fordított (Les Enfants du Paradis) filmjének.

A regényről Gera Zoli bácsitól hallottam először pantomimtörténeti kutatásaim kezdetén, 2005-ben. 1956-ban került a kezébe, hat évvel a Színművészeti Főiskola befejezése után, ahol a némajátékot „a burzsoázia dekadenciájának műfaji megnyilatkozásaként” definiálták, mondván: „az embert a legalapvetőbb tulajdonságától és értékétől fosztja meg: a beszédtől”; így gyakorlatilag betiltották az alkalmazását. A Jó reggelt, Párizs! olvasmányélménye újjáélesztette Gerában a varázslatot, amit a Szerelmek városával való találkozás keltett benne főiskolás éveiben. Azonnal összefogott a Békés testvérpárral, hogy pantomimes jellegű előadásokat hozzanak létre, majd 1957-ben Jean Soubeyranhoz is sikerült kijutnia a drezdai Palucca Schule nyári kurzusára. Hazatérése után László-Bencsik Sándorral megszervezte a Pantomim 58 együttest, amely csupán másfél évig működött, mégis, mint az első magyar pantomimtársulat, jelentős szerepe lett be a műfaj történetében.

A Gera Zoltánnal folytatott beszélgetés rendkívül felkeltette az érdeklődésemet a Jó reggelt, Párizs! iránt. Ahogy bandukoltam hazafelé tőle, egy antikváriumba botlottam, s olyan szerencsém volt, hogy találtam ott egy kötetet. Nyomban elkezdtem olvasni, ám ahogy lapozgattam, egyre csak az járt a fejemben, milyen szomorúan mesélte Zoli bácsi, hogy nagy becsben tartott könyvének a költözések során nyoma veszett. Gondoltam egyet, és másnap postára adtam, elküldtem neki. Olyan nagy örömet szereztem vele, amire nem is számítottam. Én pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár teljes rendszerében lévő egyetlen példányt olvastam el akkor, és minden utamba eső antikváriumba betértem a könyv után kutatva - hiába. Évek teltek el, én időről időre kikölcsönöztem és újraolvastam a könyvtári kötetet, az antikváriumban pedig kívánságlistára tettem a Jó reggelt, Párizs!-t, és vártam.

2020 májusában fölhívott ifj. Vidnyánszky Attila, hogy a Vígszínház műsorára tűzte a Szerelmek városát. Megkezdték az alkotó folyamatokat, kéri, hogy pantomimfelelősként legyek a stáb tagja. Örömmel mondtam igent, s egyeztettük a következő hétre az első találkozás időpontját. Másnap - tíz év várakozás után –, értesítést kaptam: beérkezett az előjegyzett könyv. Sietve mentem érte, s vittem magammal a megbeszélésre. Ez a példány Attiláé lett akkor, aki csapatával hiába kereste évek óta, így hálásan fogadta az ajándékot.

A Szerelmek városa egy covid által felszabdalt, sokszor elindított másfél éves próbafolyamat során megszületett. Rendkívül izgalmas munka és játék volt: egy számtalanszor újratervezett gondolatolvasás. A folyamatban a pantomimtechnikán túl mindenekelőtt a főszereplő Báptiszt (Jean-Gaspard Deburau) lelkét, levegőjét igyekeztünk megteremteni és megőrizni Gyöngyösi Zoltánnal, aki alakításáért azóta a Junior Príma díjat, s a Vígszínház társulata által odaítélt Ruttkai Éva emlékgyűrűt is megkapta. „Amit Gyöngyösi a pantomimes Báptisztként csinál az előadásban, az egészen elképesztő” – emeli ki több kritika. Magam is így gondolom, és csak annyit tehetek hozzá: aki még nem látta, „menjen a színházba és nézze meg Deburaut!”

Néhány napja ismét levelet kaptam az antikváriumból: az előjegyzésemnek megfelelő termék, a Jó reggelt, Párizs! újra elérhető. Ma már a polcomon van. Lehet, hogy Gera Zoltáné volt egykor. Vagy nem. De mindenképpen szépen keretezi a könyv érkezése eddigi pantomimtörténeti kutatásomat: az egykori kezdetet, és a jelenlegi ösztöndíjas munkám végét. Ez a kötet az enyém marad; a magányos könyvtári példányt átengedem azoknak, akiknek az írásom, a film, vagy a színházi előadás felkelti érdeklődését.

Az antikváriumi kívánságlistámon pedig továbbra is ott marad a Jó reggelt Párizs! - ki tudja, kinek szerezhet még örömöt, s milyen kalandokat hozhat elém "egy komédiás élete".

* Idézet František Kožík: Jó reggelt, Párizs! című művéből, Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956. Tarjáni Andor fordítása.